2009. december 27., vasárnap

Karnevál










Miért Karnevál? Igazából nem is tudom. :) Amikor nézegettem az elkészült hímzésemet, elsőre ez a név jutott eszembe, mert olyan sokféle színű, formájú gyöngyök, kövek lettek használva.
Most nagyon büszke vagyok erre az ékszerre. Öt napig dolgoztam rajta, és teljesen az enyém. Mármint az ötlet, a forma. :) Nem minta, és nem mások munkájának fotója alapján készítettem. :) Felrakosgattam a Jade követ, és a Rivolikat, és ültem felette, és gondolkodtam, hogy milyen is legyen. Aztán körberajzoltam, és körbe-körbe fűztem a gyöngyöket. :) Ez lett belőle. A hosszúsága 10cm, a szélessége 8,5cm.
Amikor láttam hasonló ékszereket, azt mondtam, hogy én nem tudnám viselni, mert olyan hatalmasak, túl sok, viszont annyira tetszettek, hogy eldöntöttem én is készítek valami hasonlót.
Azt hiszem, hogy őt fogom viselni, mert nagyon-nagyon tetszik. :))))

Az ékszertartómat, meg azért gondoltam, hogy megmutatom, mert őt karácsonyra választottam magamnak. :) Három napig jártam az üzletbe, amikor megláttam. Nézegettem, figyeltem, de mindig ott is hagytam, és próbáltam lebeszélni magam róla. Majd a barátnőm egyik este elküldött egy fotót azzal a címmel, hogy Első látásra szerelem, és egy hasonló ékszertartó volt a fotón. Hát felsikítottam, felnevettem, és felhívtam egyből, hogy ez hihetetlen, hogy ezt nem hiszem el, hogy ugyanarra van ráálva, mint én. :)))) Nevettünk nagyokat, és örültünk a csodaszép ékszertartónak.
Persze egyből eldöntöttem, hogy én is megveszem magamnak, mert nálam is szerelem volt. :)))

16 megjegyzés:

POÉ írta...

Mese szép ékszert alkottál ,gratulálok !!!

Melinda ékszerei írta...

Nagyon különleges, csodás!

Panka gyöngye írta...

Hát ez nem kis munka volt!!!Megérte,mert nagyon szuper lett!És tökre passzol a nyakláncrész,nagyon egybe van!!!A nyaklánc,amin a medál van külön is megállná a helyét!!Már a mintáját én is megtaláltam,és külön is tetszett,de így pompás:)Nagy gratula:)

Panka gyöngye írta...

Ja az ékszertartót is szupi!!!Tetszik!Nekem sajna a fiókban vannak,mert a kis csajszimtól nincs biztonságban...

Maya írta...

Nagyon szép, darabot alkottál, igazán karneváli vagy báli hangulatú csodás ékszer. Tényleg hamarosan itt a báli szezon, lesz alkalom, hogy viseld.

Gabessz írta...

Hát ez lélegzetelállító!!! Nagyon szép! Büszke lehetsz magadra!

Tiszi írta...

Hát hallod Anikó! Ez valami csodaszép lett! Hogy te mennyire ügyes vagy... gratulálok! És ahogy Panka mondja, nagyon egyben van a lánccal. Igazi remekmű. :)

Tiszi írta...

Ja, az ékszertartót én is kinéztem magamnak. :D Csak nem mertem megvenni. :) Te bátrabb vagy. ;)

Liza írta...

Gyönyörű lett! Ja, és csudijó az ékszertartód! :)

Piky73 írta...

Wowwww! Ez igazi mestermunka lett! Annyira tökéletes összhangban vannak a színei! A formája is szuper, és maga a lánc is remek! Rengeteg gratulát érdemelsz Drágám!!!

LUJZA Gyöngyei írta...

Csodásan elegáns darab, valóban egy báli ruha illik hozzá leginkább. :)
Ahogy olvastam Niki blogjában, az egyik választottja vagy a 7 dolog magamról c. játékban. Kíváncsian várom azt a bizonyos 7 dolgot :) és köszönöm a kedves megjegyzésedet. Szerintem is jó hármas lennénk - van egy olyan érzésem, hogy sok a közös bennünk. :) Bár az ország különböző pontjain lakunk, de szerintem előbb-utóbb találunk majd módot egy (és utána több) személyes találkára is. :)

Ági mama írta...

Hú nagyon szépet alkottál! Gratulálok!
Úgy látszik erre az ékszertartóra már többen is szemet vetettünk, de ezek után lehet, hogy én is veszek egyet!

Unicornio írta...

Wowww espectacular, fantastico!!!!!
Besos.

Hermann Ildikó írta...

Aztamindenit!! Elállt a lélegzetem, őrület hogy belejöttél és milyen ügyes vagy!!! Csodás!! Puszi és nemsokára találkozunk!

Monesz írta...

Gyönyörűségeset alkottál. Gratulálok a saját ötlethez. Tényleg sokat dolgozhattál vele. Sajnos az utóbbi időben semmilyen szinten nem tudtam foglalkozni a gyöngyökkel, most, hogy ellátogattam hozzád, és ezt megláttam, újra felpezsdült a vérem a gyöngyök iránt. Nagyon szép!

vezsuzsi írta...

Óriásgratula! Csodaszép lett!