2011. július 29., péntek

Zsebóra-ékszeróra, karkötő, bogyó, szivecskék, és a lányok

Katicás zsebóra 15/0 kása gyöngyből horgolt lánccal, Tigris bogyókkal!
A zsebórát Évi gyöngyei webáruházból szereztem be! :)
Imádom! Szerintem nem ez lesz az első, és az utolsó ilyen ékszerem! :)
Kedves Kolléganőimet szerintem az őrületbe kergettem, mert folyton eléjük álltam nyakamban ezzel az ékszerrel, és mindig kértem őket, hogy kérdezzék már meg tőlem: Hány óra van?! A nap végére már nem is kellett ezt kérnem, mert ha rám néztek, akkor maguktól kérték az időjelentést. Ilyenkor fogtam a szép kis katicás zsebórámat, ékszerórámat, kipattintottam a szárnyait, és már mondtam is, hogy mennyi az idő.  :))))

 
 
 
 



 

Egy kedves kolléganőmnek megtetszett Shining bogyós nyakláncom, és kérte, hogy neki is készítsek egyet. Ugyanabban a színvilágban született meg második Shining bogyóm azzal a különbséggel az elsőtől, hogy a horgolt lánc nem hat szemmel, hanem nyolc szemmel került horgolásra, mert a színeket elszámoltam.
Erika kérte, hogy egy gyűrűt is találjak ki hozzá!
Mutatós kis darab lett belőle! :)



És a megunhatatlan Club de Beauzac medálok! :)
Nagyon szeretem ezeket a swarovski szivecskéket. Már jó párat készítettem belőlük.
Ezek a medálok most a barátnőimnek készültek a születésnapjukra. :)
Ami a történetben a legszebb, hogy a sajátomat a nyakamba raktam reggel, a lányokét Angéláét, és Valikáét ajándék zacskókban tettem, és elindultam a munkahelyünkre. Készültem az átadásra, merthogy egy helyen dolgozunk, amikor belépett az ajtón másik két kolléganőnk Maffy és Erika nyakukban a korábban kért Heliotrop szivecskés medáljukkal. :)))) Volt nagy nevetés, amikor előkerült az ajándékom a lányoknak, és ők is nyakukba tették őket. Így az nap egyen ékszerben dolgoztunk, pedig össze sem beszéltünk. Gyorsan le is fotóztam őket! :)



És itt vannak ők! A két drága barátnőm, és a két drága kolléganőm! 
Nagyon szeretem őket! :)


Ez a medál Smadar: Cubic Star mintája alapján készült. A Tila gyöngy miatt fűztem meg, mert úgy gondoltam, hogy a Tilatrio karkötőhöz passzolni fog. Talán passzol is hozzá, de valahogy nem lett a kedvencem. Valikának viszont nagyon tetszett, így ez is az övé lett. :)


Peetjes- Claudia mintája: Tilatrio
Ezt a Tila gyöngyből készült karkötőt viszont nagyon szeretem. Kellemes viselet. 
Nagyon jó kis gyöngy a Tila, de egy kicsit drágának találom, így tucat darab biztos nem lesz ez a karkötő, vagy az ebből a gyöngyből fűzhető ékszer.


29 megjegyzés:

Erga írta...

Anikó, de jó, hogy újra itt vagy, már hiányoltam a szépséges ékszereidet. Ismét gyönyörűek az ékszerek amiket ma hoztál. A z órás nagyon helyes és ötletes lett, de mindegyik nagyon tetszik nem tudok választani közöttük. Nagy gratula Neked!

EWA gyöngyös világa! / EWA's World of Beads! írta...

Nagyon szép az összes munkád,az órával már régen szemezek én is de azt hiszem én is szeretnék egy ilyet!Jó hogy ilyenek a kolléganőid,jó kis társaság!Nagyon szép színekkel dolgoztál! Gratulálok!

ekszerlada írta...

JAj de gyönyörűek,és az az órás nyaklánc a sztorival,nagyon édes,a szíves egyen ékszereken meg jót mosolyogtam,aranyosak lehettetek:)De jó lehet ilyen jó hangulatban dolgozni:)

Kritti írta...

Fantasztikus ékszerözön!!! Most sem tudnék választani, melyik tetszik a legjobban. A Shining bogyó és a hozzá illő gyűrű teljesen lenyűgözött.
Gratulálok!!!!!

Csapó Krisztina írta...

Mennyi gyönyörűséget készítettél!!!! A katicás óra haláli! :-)
Tényleg az a legjobb a gyöngyözésben, hogy olyan sok mindenkinek okozhatunk vele örömet. Szuper lehet egy olyan munkahelyen dolgozni, ahol ilyen jó a hangulat! Én még inkább csak a gyerekeimmel voltam de ha egyszer munkahelyem lenne, csak ilyen vidámat szeretnék, mint a Tiéd! :-)

Sviro (Ildi) írta...

Mit is mondhatnék? Egyik szebb, mint a másik. Szeretem azt az igenyesseget, ami az ékszereidből árad, sokat lehet tanulni belőle. Régóta listás nálam mind a Shining bogyós, mind a szíves medál, de ezeket látva, nem is értem, miért nem vágtam meg bele. Olyan gyönyörűen a tieid!

Szikati írta...

Kedves Anikó, már hiányoztál, jó, hogy újra jelentkeztél, ráadásul ilyen gyönyörűségekkel! Nem is tudom eldönteni, melyik tetszik jobban! Minden esetre a tila karkötőbe és a Shining együttesbe beleszerettem!!!!

Marilla írta...

Anikó drága !!!!Hogy micsoda szépségeket fűztél !Nagyon tetszik a miki egeres hímzésed is !!!!!!!!!

Unknown írta...

Fantasztikus ékszereket csináltál,gratulálok,de nekem a shining bogyó a szívem csücske és a gyűrű hozzá csodás!!! Nemrég én is szert tettem ilyen órára, jó kis ötletet adtál:-))))

Lakota mágia írta...

Azt sem tudom, hova kapjam a fejem ennyi szépség láttán!!!
:-)
A katicás óra haláli, a Shining bogyós szett pedig fantasztikusan gyönyörű! ...de a többi is szuper, itt aztán nem lenne könnyű választani!!!
:-)
...azt pedig külön jó olvasni, hogy ilyen remek hangulat van nálatok a munkahelyen!

Valerie írta...

Ismet gyönyörüek az ekszerek, a Shining bogyósok különösen tetszenek! Nagyon irigylem a gyürüdet, csodaszep!

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Tényleg nehéz lenne választani, mert mind csodás.Jó, hogy időnként tudsz jelentkezni ilyen szépségekkel.

POÉ írta...

Anikó! Szuper gyönyörűségeket készítettél ismét ,már hiányoltam, hogy csak tátsam a szám a meseszép ékszereid láttán ! Nem is tudnék választani belőlük !:-))

Marcsi írta...

Nagyon szépeket csináltál, a legjobban a nagy bogyó tetszik a gyűrűvel. Valami fantasztikus!

Vadnainé Almási Mária írta...

Hű, micsoda gyönyörűségek!!! Az a katicás óra nagyon bejön, na meg a gyűrű! Istenien szép! Jelentkezhetnél gyakrabban!:)

Alma írta...

Micsoda gyöngyarzenál! Végig nézni is öröm volt őket-gratulálok, csodásak!

Tiszi írta...

Szokás szerint nagy izgalommal olvastam végig a bejegyzést. És nem csalódtam, igazán különleges dolgokat fűztél újra. :)

Maria Isasi írta...

Unos trabjos preciosos, tienes mucho gusto a la hora de elegir los colores, son todos my elegantes.

Zsófi írta...

Nem győzöm kapkodni a fejem. Örülök, hogy újra megmutatod nekünk a gyönyörűséges ékszereidet! Fantasztikusan szépek egytől egyig!!!
És én nem elégszem meg eggyel közülük - mindet akarom :-)))

Liz S írta...

Your beaded neckalce is beautiful!
I would love to make one for me...where can I find the pattern?
Liz

LUJZA Gyöngyei írta...

Hány az óra Vekker Úr? :) Nagyon cuki ez a lánc! :) Meg persze az összes többi alkotásod is. Örülök, hogy azért fűzögetsz Te is, nemcsak a munka meg a munka van! :) Puszi, Alíz

Orsi írta...

Ismét csodás dolgokat készítettél, és mennyi mindent!!!!
Olyan jó, hogy újra itt vagy! :)

Alma írta...

Szépségesek az új munkáid.. Gratula!

Perladora írta...

Az ékszeróra nagyon nagyon tetszik, de a többi is jó!!!

tita írta...

Una belleza Aniko estos trabajos tan especiales,preciosos.Besos

Edit írta...

Fantasztikus szépségek!!!!!! Nagy-nagy gratula!!!!! :)

Gyöngy-szirom írta...

Nagyon szépek az ékszereid! Az óra valami fantasztikus különleges. Gratulálok!
Anikó!Ne haragudj már, de véletlenül nem dolgoztál régebben a debreceni klinikán, a hátsó részen? Tüdőklinika, talán? Olyan ismerős az arcod?

Gyöngy-szirom írta...

Kedves Anikó!

Köszönöm szépen dicsérő szavaidat és, hogy benéztél hozzám. Ezek szerint csak nagy a hasonlóság:-))

Mia írta...

Gyönyörűségesek a munkáid! Nem is tudom, hirtelen melyiket dicsérjem, szinte mindegyik egytől egyig tetszik (egy nyaklánc talán ami kevésbé a zöldes színei miatt, ami Neked sem jön be annyira, de a lánc még így is fantasztikus!), az órák különösen, és a gyűrű! Hát abba beleszerelmesedtem!!!!