2012. április 1., vasárnap

Hugicám hastáncos ruhája hímzett brossal

Szerdán délután átjött Hugicám, és kérte, hogy a hastáncos ruhájának felső részét díszítsük fel. Szombaton lesz fellépése. Hát az idő hiánya miatt nem tudtam úgy díszíteni, ahogy szerettem volna, ezért az általa hozott flittereket varrtuk fel. Ez a művelet este 10 órakor fejeződött be.


Ilyen lett oldalról. A varrásokat flitterekkel rejtettük el.


Aztán, amikor végeztünk, közöltem hugicámmal, hogy ez nekem nagyon kevés, ezt még szeretném valamivel feldobni. A ruhát nálam hagyni nem tudta, mert másnap ment próbálni, és szüksége volt rá. Az agyam elkezdett kattogni, majd kitaláltam, hogy hímzek egy brosst, és azt majd utólag rátűzzük.
Csütörtök este neki fogtam, és ő megszületett. :0)




Szombaton délben átszaladtam vele, hugicám gyorsan fel is vette, és lejtett egy táncot is nekem. :0) Nagyon büszke vagyok rá. Szerintem nagyon szép leányzó, és ebben a ruhában pedig fantasztikus. Készült róla egész alakos fotó is, de az engedélye nélkül azt nem merem felrakni. :0) Ezért csak a feltűzött brosst mutatom meg, hogy milyen is lett. Szerintem dobott a ruháján.  :0)

12 megjegyzés:

Erga írta...

Fantasztikusan, gyönyörű, szép önmagában a ruha is, de ez a bross nagyon feldobja, gratulálok!

Tímel írta...

Elismerésem! Nagyon szép!

Egy hastáncos ruhámat dekoráltam fel...a szoknya ok, de a melltartó...hát,nem voltam túl relaxált,mire készen lett:)

Tudom,mi munka,gratulálok!

romi írta...

Hű de ügyes vagy!! No és milyen villám kezű :) Ilyen rövid idő alatt ilyen szép munkát összehozni,hát ez csúcs!! Gyönyörű a bross,ügyes megoldás!!! Gyönyörű összhatás! Habár én szívesen megnézném a tulajdonost is :)

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Ez a bross tényleg telitalálat a ruhához!

Alma írta...

A kényszer milyen jó ölteteket szül!

Így többféle képen is használható!

Egyébként nagyon tetszik!

Liza írta...

Csodaszép lett!
Sok siker a hugidnak!

Pi írta...

Que original

Marilla írta...

A mindenit ez nagyon ˝dögös "lett !!!!

POÉ írta...

Hű de ügyes vagy , a bross nagyon klassz ötlet, így még keletiesebb hangulata van a fellépő ruhának !

Cseresznyevirág írta...

Jujj, Nagggyon szép lett!!! Magában is finom, elegáns volt az összhatás, de a Bross is mennyei önmagában is, a ruhához téve pedig Tökéletes lett! (nekem is lesz májusban egy verseny amire megyünk és, már az én agyam is kattog, hogy mit csináljak, majd a ruhámhoz :-))

Edit írta...

Fantasztikusan szép!!!!!!

Monica írta...

Fantasticoooooooooooooo!!!!!!!!!